Hosszú távra megoldás: napelemet minden iskola tetejére!

Ahhoz, hogy az iskolákban a tanítás minél inkább természetbarátabb környezetben folyhasson, elég sok változtatást kellene bevezetni. Sok iskolában már áttértek az elektronikus napló és üzenő használatára, amely rengeteg füzetet és naplót vált ki, ezzel is csökkentve a fakitermelés. Ugyanezt csökken minden évben, most, hogy a legtöbb iskolában van lehetőség az elektronikus tábla használatára, ezzel váltva ki a tankönyvet, ami egy iskolában nem jelent sokat, ország és világszerte azonban rengeteg tankönyvet, ezáltal papírt spórolunk meg ezzel.

Annak idején nekünk is előadták középiskolában a “kapcsold le a villanyt minden szünetben meg hasonlók” előadást, amelyből valamennyi persze meg is maradt, de megvalósításban azonban már jóval inkább lemaradtunk. Nemrég, ahogy elsétáltam a régi iskoláim előtt, eszembe jutott, hogy azon a tízperces lámpalekapcsoláson kívül, ami a szünetben történik, milyen módon lehetne még környezettudatosabb hellyé varázsolni az iskolákat. Az első ötletem a napelemek használata volt, de ezt el is vetettem, mondván, hogy megvalósíthatatlan.

Aztán kicsit utána néztem, és mégsem olyan elérhetetlen, mint az elsőre gondoltam. Mint azt a Napelemek Pályázatok oldalról megtudtam, különböző pályázatok során majdnem a teljes költség megtérülhet, valamint állami támogatás is kapható napelemekre. Ez kicsit meglepett. Először is, ha jár érte állami támogatás, napelem kellene, hogy legyen minden ház tetején. Másodjára pedig, majdnem mindenki fejében az a kép él, hogy a napelem valami rendkívüli beruházás, amit még az unokáink is törleszteni fognak. De ezek szerint több lehetőség is van arra, hogy ez ne legyen akkora pénzügyi érvágás, mint gondoltuk. És a Napelemek Pályázatok csapata még a papírmunkába is  besegít, mivel már nagy gyakorlattal rendelkeznek ezzel kapcsolatban.

A beszerelés pedig sokkal gyorsabb, mint az gondolnánk. Sok vállalkozás és munkás direkt húzná az időt a rendszer építésével, hogy a munkadíj egyre nagyobb és nagyobb legyen, de a Napelemek Pályázatok munkatársai nem játszanak ilyenekkel. Természetesen kell egy előzetes kiszállás, amely során felmérik az épületet és a területet, ezt viszont ingyenesen teszik. Ilyenkor mindig van velük egy szakképzett villamos tervező, aki meg tudja állapítani, mekkora áramellátásra van szükségünk, és hogy ennek biztosításához mekkora napelem-rendszer és inverter szükséges.

Ez után pedig csak egy napot vesz igénybe maga a munkálat, és máris gazdagabbak lettünk egy új megújuló energiaforrással. Azonnal persze nem tudjuk használni, mivel meg kell várnunk, hogy a korábbi szolgáltatónk kijöjjön, és megtörténjen a villanyóra cseréje, de utána már többet nem kell aggódnunk a villanyszámlák miatt. Akárhogy is nézem, ezzel mindenki jól jár: a Földünk egy újabb áramfogyasztója tér át a megújuló energiára, mi pedig egy újabb állandó költségtől szabadultunk meg. A napelem hosszú távon is fenntartható, hiszen a Nap nem megy sehova, de még ha aggódnánk is az idő hatásai miatt, a gyártó 25 év garanciát vállal a napelemekért, az inverter pedig német csúcsminőségű termék, hiszen a Napelemek Pályázatok emberei csakis a legjobbat adják vevőik számára.

Sajnos nem én osztom ki, melyik iskolának mire kell költenie, vagy hogy mekkora költségvetéssel rendelkeznek, de személy szerint én elgondolkodtam azon, hogy szükségem lenne egy napelemre otthonra. Már megvan hozzá a csapat, már csak az elhatározás hiányzik hozzá.